Márkák
aktuális információk
Ha nem akar lemaradni legfrisebb híreinkről akcióinkról, iratkozzon fel értesítő levelünkre:
feliratkozás

Később bármikor egyszerűen leiratkozat.
OTP Bankártyás fizetés
Hírek

Az első karon hordható órák

2014.08.29.
Hírek

Bár a pontos és kisméretű órákat már a XIX. század elején ismerték, hordozható változataik még várattak magukra egészen a század végéig. Az első karra erősíthető órák megjelenésének konkrét helyét nehéz behatárolni, de az mindenképpen elmondható, hogy a divatnak hódoló nők körében igen hamar népszerűvé váltak.

 

 

 

A XIX. század előtt az óra viselése általában csak a férfiak kiváltsága volt, de a XX. századba belépve már a nők is ellenállhatatlan vágyat éreztek arra, hogy szert tegyenek egy-egy darabra. Mivel a nők nem tudták a zsebükben hordani az időmérő eszközeiket, ezért szükségessé vált, hogy a csuklójukon tudják viselni. Később a férfiak is belátták, hogy sokkal kényelmesebb és praktikusabb megoldás lehet, ha nem kell mindig a zsebükbe nyúlniuk. Az I. világháború idején egyenesen rajongtak a tüzérségi tisztek a karórákért, hiszen sokkal hasznosabbnak bizonyultak, mint zsebben hordozható társaik. Nevezhetjük  munkaeszköznek is a tiszteknél az órákat, hiszen minden egyes bombázást, de még a lövészárkokból indított támadásokat is percre pontosan meg kellett tervezni és végre kellett hajtani.


A XX. század első évtizedeiben sorra jelentek meg a nagy órakészítő műhelyek, amelyek idővel nagy üzemekké fejlődtek. Erre a korra azonban még mindig nem volt jellemző, hogy az emberek karórákat viseltek volna, hiszen nem volt annyira fontos, hogy mennyi az idő. A városiasodás azonban mindent megváltoztatott, felgyorsult a világ és szépen lassan elengedhetetlenné vált, hogy bármikor megtudhassák, mennyi az idő.


Az elektromos áram felfedezése nagy hatással volt az óragyártásra és fejlődésre is. Az 1920-as és 1930-as években már több olyan óra fejlesztés került ki a piacra, melyek felhúzására az elektromos áramot használták. Ez a megoldás a rögzített óráknál rendkívül jónak számított, hiszen könnyedén be lehetett építeni egy villanymotort, viszont a karórákhoz - méretük miatt - nem voltak alkalmasak. A probléma megoldására kifejlesztették a billegő-motoros technikát. Ennek a fejlesztésnek az a lényege, hogy a billegőt elektromágnessel működtették, ezáltal a rugó nem befolyásolta a rugó lefutását. A lengésben lévő billegő a kilincsmű segítségével hajtotta a szerkezetet. Az elektromágnest egy kis érzékelő irányította, melynek áramkörét a billegő minden lengésnél zárta. Ezzel a megoldással két gond volt: az első, hogy az érintkező rövid idő alatt tönkrement, a másik probléma, hogy az elektromos impulzusok nagysága is különböző volt, függően az elem elhasználtságától.


Az 1950-es években kifejlesztett tranzisztorok jelentették a megoldást. Innentől kezdve a mechanikus kapcsolóelemek szükségtelenné váltak, és nem számított az elem állapota, hiszen az impulzusok egyenletessé váltak.